Deego
Type:
Artist / Band / Musician
Genre:
Hip Hop / Rap / Reggae
Label:
Dope Beatz Entertainment and Bloose Broavaz
"Ha a raggázást említi meg valaki, a magyar zenei életet ismerok elsorolnak néhány nevet, hogy kik azok, akik esetleg szóba kerülhetnek ezen a fronton a hazai eloadók közül. Viszont ilyenkor szinte sosem említik meg azt a szombathelyi srácot, aki talán a leginkább megérdemelné a figyelmet, de legalábbis megvolna a helye az ismertebbek között.
Ismerhetjük ot Deegoként, Dixyként vagy mostanában Diggieamanként, foleg hogyha az utolsó lemezét vesszük alapul. De nem csak azt érdemes, hiszen Balázsunk nem ma kezdte az ipart, az elso szólólemeze 2001-ben jelent meg, természetesen magánkiadásban. Ennek köszönhetoen néhány éven belül nagy ismeretségre tett szert az ország hiphop-köreiben, és szinte azonnal az underground hiphop ütoerében találta magát.
Kezdetben a saját maga által gründolt Dope Beatz label neve alatt dolgozott néhány hasonszoru zsivánnyal, de a mindig is együttmuködött a gyori Bloose Broavazzal, azzal a brigáddal, ami végül a legutóbbi, a sorban a harmadik Lángtenger címu albumát kiadta. Tagja a Connections nevu dancehall formációnak is, akik többek között együtt dolgozhattak a Ladánybene 27-tel is (egyik legjobb dalukat, az Oroszlánt adva ezzel a világnak). Persze ezeken kívül még megszámlálhatatlan zenei projecten dolgozik egyszerre, sosem bír megállni. "
Copyright © BANDMINE // All Right Reserved